History Women V2

Történelem

EHF FINAL4 Women – AZ EURÓPAI TOP KÉZILABDA HELYE

A női EHF FINAL4 már hírnevet szerzett magának, mint a női kézilabdázás egyik csúcseseménye nem csak Európában, hanem az egész világon is.

A 2013/14-es szezon óta a női EHF Bajnokok Ligája elődöntői és döntője egy hétvége alatt, több ezer szurkoló előtt zajlott le a Papp László Budapest Sportarénában, míg televízión vagy mobileszközön több millió néző követte a mérkőzéseket.

A valaha volt első női EHF FINAL4 győztes a Győri Audi ETO KC volt. A magyar együttes a Buducsnoszt ellen 27-21-es győzelmet aratva szerezte meg az áhított trófeát 2014. május 4-én. Az azóta eltelt időben 10 különböző csapat összesen 24 mérkőzést játszott Budapesten. Mindössze három olyan klub van, amely legalább egyszer el tudta hódítani a trófeát.

A női EHF FINAL4 azonban több egy egyszerű döntő hétvégénél. Évente Európa minden tájáról érkeznek szurkolók Budapestre, hogy egymást támogatva együtt ünnepeljék a győzelmeket, vagy éppen együtt búslakodjanak a vereségek után.

 

Női EHF FINAL4 bajnokok

 

A legértékesebb játékosok


A torna legjobb játékosát MVP (Most Valuable Player – legértékesebb játékos) trófeával jutalmazzák az EHF FINAL4-on.

 

Világrekordot döntő hangulat az EHF FINAL4 Women 2023-on

Az EHF Női Klubverseny szezonja 2023. június 4-én látványos véget ért egy fergeteges döntővel, fantasztikus helyszínen és rekordszámú néző előtt.

A Vipers Kristiansand sorozatban másodszor védte meg az EHF Bajnokok Ligája trófeáját az EHF FINAL4 Women 2023-on a budapesti MVM Dome-ban, egy izgalmas döntőben 28:24-re legyőzve az FTC Rail-Cargo Hungariát. A lelátókon 22 022 szurkoló foglalt helyet - ez új világrekord egy női klubkézilabda-mérkőzésen, mindössze egy évvel azután, hogy a "régi" rekord 15 400 szurkolóval a Vipers és a Győr közötti döntőn született.